Fekély

Ezen oldalon megtalálható életminőségre gyakorolt hatások:

Fekély

Fekélyes jellegű mindig megújuló seb

Fekélyesedés

Gyomorfekély

 

Termék:

Arany oldat

Ezüst oldat

Életminőségi hatás:

Magas vérnyomás

Időskori cukorbetegség

Köszvény

Fekély

74 éves vagyok. Már hosszú ideje több betegségtől szenvedtem, csak nyűg volt az életem. Magas vérnyomásom, időskori cukorbetegségem, köszvényem és fekélyes lábaim voltak. Már legalább 5 éve csak bottal tudtam, állandó fájdalmak mellett elhagyni a lakásom. Szóval csak léteztem, de az nem volt élet.

Egyszer jött a fiam és mutatta az interneten, hogy mit talált, és ez lehet, hogy segítene az egészségi állapotomon. Nem nagyon hittem benne, de ő erősködött, így aztán megrendeltem, az Ezüst és Arany oldatokat és kúraszerűen elkezdtem fogyasztani őket. Már az első hónap végén éreztem a hatásukat. A közérzetem és az erőnlétem javult. Két hónapi fogyasztás után, megváltozott az életem. A vérnyomásom, a cukrom, rendes értéken van. A köszvényem nem kínoz, jelentősen csillapodott a fájdalmam, már nem kell a bot. Akár 2-3 órát is tudok már gyalogolni. Több mint 30 éve nem éreztem magam ilyen jól. Minden laborleletem negatív, még a köszvényemnél a húgysav is normál értéken van. A legjobb ebben, hogy újra van, értelme és célja az életemnek. Mivel az első rendelésnél üzletépítőként regisztráltam magam, a második hónapban, már majdnem fél áron tudtam megvásárolni a termékeket, mert már keletkezet jutalékom, amit levásárolhattam. A következő hónapban szeretném, ha a jutalékom fedezné a vásárlásomat, és így ingyen jutok hozzá a termékekhez. Későbbiekben pedig, a jutalékból való vásárláson kívül, egy, kis nyugdíj kiegészítéshez is hozzá jutok, ahogy nő az üzletem.

Szóval 74 évesen üzletasszony lett belőlem. Sosem gondoltam volna, ez előtt nem csináltam ilyesmit. Most azt a célt tűztem ki magamnak, hogy minél több idősebb embernek mutassam meg, hogy időskorban is lehet teljes és egészséges életet élni. A fiatalabbaknak, és az Egészségeseknek meg azt, hogy a betegségek megelőzhetőek.

Ezért küldöm ezt a tájékoztatót, hátha önnek is segítségére lesz valamilyen formában.

Kovács Miklósné Erzsébet

 

Termék:

Ezüst oldat

Hatás:

Fekélyes jellegű mindig megújuló seb

A párom lábán több mint fél éve folyamatosan rajta volt a fekélyes jellegű, mindig megújuló seb. A bőrgyógyász már különböző krémeket adott rá, hormontartalmúakat is, de még csak javulást sem ért el nála. Az Ezüst oldattal naponta kétszer háromszor nedvesítettük meg a felületet és egy hét múlva a seb megváltozott varasodni kezdett és a széleinél összehúzódni. Mostanra teljesen meggyógyult. Köszönjük.

Böndörné Süli Vera

 

Termék:

Hummel mikrorostos Gél

Tajga aranya

Hatás:

Gyomorfájdalmak

Fekély

Saját terméktapasztalatomat szeretném neked elküldeni.

Tulajdonképpen én a termékeket ismertem meg előbb. Sajnos nagyon nagy gyomorfájdalmaim voltak. Orvosi vizsgálatok után megállapították, hogy fekélyem van. Nagyon erős gyógyszereket kellett szednem, hogy egyáltalán létezni tudjak. Azt mondták, hogy meg kell műteni.

Közben egyik ismerősöm ajánlására elkezdtem szedni a Hummel Mikrorostos Gélt és a Tajga aranyát. Egy hét után el tudtam hagyni a gyógyszerek szedését, majd egy hónap után a vizsgálaton megállapították, hogy eltűnt a fekélyem.

Így hála istennek egy műtétet sikerült elkerülnöm. Köszönöm Dr. Hummel Zoltán !!!

Garas Anna Mária

 

Termék:

Hummel mikrorostos Gél

Hatás:

Gyomorfekély

Savtúltengés

Mielőtt beszélnék erről a termékről, elmondanám, hogy sajnos volt már gyomorfekélyem, és sav túltengésem.

Aki tapasztalt már olyat, hogy éjszakánként arra ébred, majd meg fullad a köhögéstől, mert a savas nyálát félre nyelte, vagy csak nagyon marja valami a torkát, az tudja milyen rémes kellemetlenségről beszélek.

Én már, próbálkoztam, diétákkal, szárított kenyérrel, háztartási keksszel, és gyógyszerekkel.

Meg kell, mondjam, nem sok eredményt értem el velük.

Úgy egy hónapja megvettem Dr. Hummel Zoltán által készített Hummel Mikrorostos Gélt. Ezt napi háromszori evőkanállal szedem. Nem történt csoda, de fokozatosan enyhült a sav túltengésem, s ritkábban fordul elő, égető maró fájdalom a torkomban.

Mostanában nyugodtabban alszom, nem ébredek fuldokló köhögésre.

Ezen felül, kiválóan tisztítja, s rendszeres szedéssel, kiválóan rendben tartja a beleket, és könnyíti az emésztést.

Mivel az immunrendszerünk 70%-ka a belekben található, ezért ez nagyon fontos tulajdonság.

Figyelem! Ez a termék, nem gyógyszer, s nem helyettesíti a gyógyszereket, viszont azokkal együtt hatékonyan elősegíti a gyógyulást.

Mindenkinek nyugodt szívvel ajánlom, ennek a terméknek enyhe hasmenés a mellék hatása az első két napban, utána az is megszűnik.

Kívánom, hogy élj egészségesen, s boldogan.

Virág Zoltán

 

Termék:

Hummel Mikrorostos Gél

Pannonicum Gyümölcspor

Pannonicum Zöldségpor

Hatás:

Aranyeres panaszok

Fekélyesedés

Lúgosítás

2007. novemberében aranyeres panaszaim alakultak ki, mellyel decemberben szakorvosi rendelésre kellett elmennem. Itt tükrözés után megállapították, hogy sajnos már fekélyesedés is kimutatható. A kúp, amit kaptam jónak bizonyult, csak sajnos, amikor abba szerettem volna hagyni a problémám újra jelentkezett. Ekkor hallottam egy ismerősömtől, hogy lúgosítani kell a szervezetünket, mert a savas állapot kedvez a kifekélyesedésnek. Erre mondják, hogy nincsenek véletlenek, mert ekkor találkoztam az üzlettel és a termékekkel. Három terméket fogyasztok már 5. hete. A Hummel Mikrorostos Gélt, a Pannonicum Gyümölcsport és a Pannonicum Zöldségport. Már egy hét után éreztem kedvező hatásukat. A kúpot teljesen elhagytam és semmilyen problémám nem jelentkezett újra. Köszönöm

Bereczkiné

Debrecen

Check Page Rank of your Web site pages instantly:

This page rank checking tool is powered by Page Rank Checker service