A Gazdasági Klub egy olyan program, mely különleges lehetőséget biztosít a számodra.
Ha részt vállalsz ebben a folyamatosan fejlődő és megújuló rendszerben, Te is részesülsz egy olyan gazdasági projekt nyereségéből amit máshol nem kínálnak fel számodra.
/Kozma Béla/
Fedezeti biztosítékra mindenkinek szüksége van, ha nem akar létbizonytalanságban élni. Mindig szerettem volna a főállásom mellett egy olyan másodtevékenységet, ami nem személytelen, hanem emberi kapcsolatokra épül.
Ebben a Gazdasági Klubban megtaláltam minden olyan lehetőséget, amelyben segítőkész, nagyszerű szakemberekkel dolgozhatok együtt, a magyar termékek értékesítésében, és a magyar vállalkozók támogatásában.
Én szívesebben viszem a pénzem a sarki fűszeresnek, akivel közben elcseveghetek, mint a multiknak, hol csak a pénztáros szól hozzám, amikor fizetni kell.
Gyere közénk, építsd, gazdagítsd a mi országunkat, és családodat Te is!
/Támtomné Bors Anikó/
A kreativitást létrehozni ,megalkotni egy sikeres új üzleti formát, különösen a mostani „nehéz „időkben csodálatos dolog. Kihasználhatjuk a kapcsolati tőkét, a közösségek erejét , a meglévő adottságainkat, értékeinket.
Olyan céltudatos embereket keresünk akik jobb életet képzelnek el maguknak, és a közösségüknek. Azokhoz szólunk, akik célokat tűznek ki és megvalósításukért hajlandóak lépéseket tenni.
Ők lesznek azok akik jobban élnek, több lesz a pénzük, egészségesebbek, kapcsolataik harmónikusabbak, érzelmi életük kiegyensúlyozottab lesz. Leginkább ők azok, akik segíthetnek másoknak is.
/Halas Csaba/
Ha évekkel ezelőtt ekkora lehetőségem lett volna, már rég nem itt tartanék! Eddig hallani sem lehetett olyanról, ahol ingatlan tulajdoni hányadból lehetett volna részesedést szerezni némi aktivitásért cserébe!
Ilyen üzletrendszerbe egyedül önállóan belefogni képtelenség, de mivel itt egy erős ütőképes üzleti csapat jön létre, ezért amire a Gazdasági Klubban szert lehet tenni, az minden ésszerű határt felülmúl!
Magam nevében csak gratulálni tudok a szervezőknek, hogy egy bombabiztos „Offline” –ra kiterjedő országos üzletrendszert hoztak létre, ahol egy üzleti réteg olyan kiváltságokat fog élvezni, amit egyébként több millió forint befektetéssel tehetett volna meg!
Hajrá és csak így tovább!
/Mészáros Csaba/
Óriási erőt képvisel a Gazdasági Klub!
A legszebb az egészben, hogy nemcsak a klubtagok számára hoz változást, de általa az ország gazdasága is végre kedvező fordulatot vehet!
A hazai termékek iránti növekvő kereslet miatt a vállalkozások élénkülnek, új munkahelyek jönnek létre, ez innentől már egy jó irányba mutató láncreakció!
Kezünkben az ország motorjának kulcsa, hát fordítsuk el!
/Lencsés Attila/
Bövebb információ a Gazdasági Klub oldalamon: >>>>>>>
Ezen oldalon megtalálható életminőségre gyakorolt hatások:
Arcüreggyulladás
Begyulladt seb
Bőrgyulladás
Csonthártyagyulladás
Fejbőrgyulladás
Fülgyulladás
Gennyesedés
Gyulladás
Gyulladásos szem
Gyulladt foltok arcon
Hörgőgyulladás
Ínygyulladás
Ízületi gyulladás
Középfülgyulladás
Mandulagyulladás
Nyálkahártya gyulladás
PCP óriássejtes daganatokkal társítva
Stressz alapú vérzéses vastagbélgyulladás
Torokgyulladás
Tüdőgyulladás
Termék:
Arany oldat
Ezüst oldat
Hummel Mikrorostos Gél
Életminőségi hatás:
Légúti betegségek
Tüdőgyulladás
Mandulagyulladás
Hörgőgyulladás
Fülgyulladás
Hörgőhurut
Szeretnék veletek megosztani egy nagyszerű tapasztalatot az Arany oldattal kapcsolatban.
Kicsi fiam, aki most 2.5 éves, tavaly télen bekerült a gyerekklinikára, mert már hónapok óta nem tudta a gyerekorvos kigyógyítani a légúti betegségekből. Hol tüdőgyulladása volt, hol mandula és hörgőgyulladása, aztán fülgyulladás és hörgőhurut.
Szegény gyerek alig tudta kilélegezni a levegőt, amikor azt a döntést hoztam, hogy elmegyünk a klinikára.
Kapott is vénásan antibiotikumot, steroidos inhalálást. Azt mondták, hogy a téli időszakban havonta meg fogjuk ismételni ezt a kezelést, bent fekvéssel. Akkor találkoztam a nagyszerű szponzoraimmal, akik hatására elkezdtem a kisfiamnak adni az Ezüst oldatot és a Hummel Mikrorostos Gélt. Amikor elkezdett fulladni megint, gondoltam egy nagyot és az inhalátorunkba tettem Arany oldatot. Egy inhalálás után jobb lett a légzése és a közérzete. Aztán három nap múlva csak náthás tünetei voltak, hurut felköhögéssel. Április óta nem volt beteg.
Most, hogy elkezdte a bölcsödét és az idő sem túl jó már, elkezdtem aggódni, mert hasonló tüneteket produkált, mint tavaly ilyenkor. De már van kipróbált, jól bevált fegyverünk a nyavalyák ellen. Számomra ezért is fontos, hogy itt ellenőrzött minőségű magyar termékeket tudok adni a gyerekeimnek a sok méreg helyett, amit az orvos kísérletezésként felírt nekik.
Azóta minden ismerősömnek bátran ajánlom akár a gyerekeknek is a termékeket.
Üdvözlettel: Deákné Fekete Klára
Termék:
Arany oldat
Életminőségi hatás:
Csonthártyagyulladás
Csonthártyagyulladással szenvedtem, több sugár, és elektromos kezelésen átestem, Rettegtem az őszi cipőviseléstől. Eléggé sántítottam, mivel a sarkamban folyamatos lüktető fájdalom volt. Kettő üveg Arany oldatszedése után a fájdalom megszűnt.
Farkas Jánosné
Termék:
Arany oldat
Ezüst oldat
C-vitamin
Hatás:
Csontritkulás megelőzése
Ízületi gyulladás
Memória
Csontritkulás megelőzésére, orvosi javaslatra kettő évig gyógyszert szedtem, aminek a mellékhatása, ízületi gyulladás a lábaimban. Sajnos, figyelmen kívül hagytam a nagyon - nagyon apró betűs figyelmeztetést. Aki átélt már ízületi fájdalmat, az tudja, hogy mindentől elmegy a kedvünk, még az élettől is, ha ezt a fájdalmat kel a továbbiakban átélnünk. Az álló munkámat, csak óránkénti lábbelik cseréjével tudtam ellátni, éveken keresztül. 2006 nyarán egy lila füzetet adott át nekem véleményezésre, egy ismerősöm, aminek a tartalma az elveszet álmaimat ébresztette ujjá.
Ezt a lehetőséget kerestem akkor már 13 éve és a termékek leírásának megismerése után, az Arany oldat nagyon felkeltette az érdeklődésemet.
Azóta 1,5 éve rendszeresen és minden nap fogyasztom az Ezüst oldattal / vírus és baktériumölő/ együtt és hálás vagyok a barátomnak, mert ezek az ásványok visszaadták az életkedvemet.
Míg élek, a táplálkozásom része lesz, mint a C vitamin és a többi vitaminok.
Azt a hatást, amit az Arany oldat fogyasztása következtében, a memóriám javulásában is észleltem, csak hab volt a tortán.
Teszteld le bátran és a jótékony hatásáról beszélni fogsz Te is.
Bakai Zsuzsanna
Pécs
Termék:
Arany oldat
Quality Cardio
Hatás:
PCP óriássejtes daganatokkal társítva
Ízületi gyulladás
Raynaud jelenség
Magas vérnyomás
Szívritmus probléma
Szeretném megosztani mindenkivel a tapasztalatomat az Arany oldatról és a Quality Cardioról.
49 éves nő vagyok és sajnos már több évtizede PCP-ben szenvedek, óriássejtes daganatokkal társítva. Ez ugye sok ízületi gyulladás, ráadásul nem gyógyítható. Nagyon sokszor szenvedek a fájdalomtól, nem tudok fogni és nem tudok rendesen menni. A gyógyszerek már nem enyhítik a fájdalmaimat. Alapbetegségem szövődményeként kialakult 2 éve a Raynaud jelenség. Ez egy olyan állapot, amelyben a kisartériák az ujjakon és a lábujjakon összehúzódnak és ezáltal, a bőr elsápadását, illetve vörös és kékes foltok megjelenését okozza. A lábujjak és az ujjak általában nem fájnak, de bizseregnek, zsibbadnak, gyakran tűszúrásszerű és égető érzések jelentkeznek. Ha azonban hosszú időn keresztül áll fenn a Raynaud jelenség /ami nálam sajnálatos módon igen gyorsan bekövetkezett/ a bőrelváltozások állandósulnak. Az ujjakon a bőr vékonnyá, feszessé és repedezetté válik. Apró fájdalmas részek alakulnak ki az ujjbegyeken és a lábujjak hegyén. Én már ebben a stádiumban voltam. Nagyon elkeseredtem és próbáltam valami megoldást keresni. Gyógyszeres kezelésem nem hozott kecsegtető eredményt. A dózis már igen magas volt és a tüneteim mégis állandósultak. Tudom azt, hogy a Raynaud jelenség az alapbetegség gyógyításával kezelhető, de nálam ez ugye szóba se jöhet, mivel a PCP sajnálatos módon még nem tartozik a gyógyítható betegségek táborába. Ilyen egészségi állapotban találkoztam a YessPlusszal és lettem a tagja. Elkezdtem céltudatosan keresgélni a termékek között és rá találtam az Arany oldatra és a Quality Cardióra. Két hónapja szedem ezeket a készítményeket és örömmel tapasztalom a javulást. Az ízületi fájdalmaim szinte elmúltak, igaz a deformitások maradtak és a Raynaud jelenségem tünetei már nem jelentkeznek. Legnagyobb megdöbbenésemre a lábujjamon a bőr ismét normális vastagságú, nincsenek tűszúrásszerű fájdalmaim, sőt még a magas sarkú cipőt is fel tudom venni. Még ehhez csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy vérnyomás és szívritmus problémáim is vannak. A vérnyomásom igen magas és hozzá szapora a pulzusom. Kombinált gyógyszeres kezelés mellet tudták csak normál értékek között tartani. Amióta a Quality Cardip-t szedem nincs gond a vérnyomásommal /gyógyszerek nélkül/ teljesen normális tartományban van. Nagyon hálás vagyok, hogy ilyen termékekkel találkoztam, és minden várakozás felett bizonyítják hatásukat.
Elnézést kérek a hosszú beszámoló miatt, de úgy éreztem, hogy részletesen le kell írjak mindent, hogy a hozzám hasonló betegségben szenvedők is mielőbb eljussanak oda ahol most Én vagyok. Boldog vagyok, mert fájdalmak nélkül élhetem az életem.
2008.05.12
Czilliné Ica
Békés megye
Termék:
Réz oldat
Hatás:
Fejbőrgyulladás
Időnkénti fejbőrgyulladásra évek óta használtam egy Nizoral nevezetű sampont ami egész jó hatásfokkal működött. Természetesen addig, amíg el nem fogyott. Mivel Olaszországban élek, nem sikerült hozzájutni jó pár napig. A tünetek már eléggé elviselhetetlen módon jelentkeztek, aki hasonló gonddal küzd, jól tudja milyen kellemetlen. Gondoltam, hogy mivel itt vannak az oldatok a kezem ügyében, hát módszeresen végig próbálom őket, úgyis minden honnét azt hallani, hogy, valamelyik mindig használ valami nyavajára.
Folytattam a Réz oldattal, napi 3-4 alkalommal permeteztem a fejbőrre és azt hiszem a 4. nap reggel teljesen eltűntek a vörös foltok, az égő, viszkető érzéssel együtt. Azóta mindig fejmosás után egyszer megismétlem, és nevetek, mert eszembe jut nagyapám a szőlő lugasával. Egyszóval a Réz nem csak ott segített.
Fodor Barnabás
Termék:
Ezüst oldat
Hatás:
Tüdőgyulladás
Szamárköhögés
Kicsi gyermekkorom óta / jelenleg 59. éves vagyok/ a tüdőgyulladás és a szamárköhögés miatt nagyon erősen köhögök, / szinte ugatok/.
Úgy gondoltam, hogy ha az Ezüst oldat olyan tökéletes vírus, gomba és baktérium ellen, akkor nekem is segíthet, ha már az orvosok nem tudtak, sőt a homeopátiával is csak részleges eredményt értem el.
A napokban, a kedvenc patikámban COPD szűrést szerveztek, s én úgy gondoltam, hogy ott a helyem.
A vizsgáló orvos kérdezte, mióta, s mennyit cigizek? Soha az életemben még egy szálat sem szívtam el.
Elsoroltam az előzőeket, s ő hörgő- és gégetükrözést ajánlott, ami egy műtéttel felér.
Mikor természetesen elutasítottam akkor egy igen erős gyógyszert kínált.
Én kérdőn néztem rá, s mondtam: doktornő mit szól ön az Ezüst oldathoz.
Ő kétszer is megkérdezte, mit is beszélek, s mikor rájött mit mondtam,- mint a kisgyermek az oviban, mikor játékot kap,- szinte ujjongott. Örömmel mondta, éppen most beszéltek róla egy kedves kolleganőjével, s kitárgyalták, milyen tökéletes, s jó a hatása.
Nagy örömmel dicsért meg, hogy megtaláltam az általa szinte csodaszernek titulált Ezüst oldatot.
Ezért is örülök nagyon, hogy szembe jött velem a NET-en ez az info, s azóta is ajánlom mindenkinek.
Minden felhasználónak, s NEKTEK is kívánok jó egészséget.
Lenkey Mária
Egerből
Termék:
Ezüst oldat
Hatás:
Mandulagyulladás
Szeptember közepén sikerült kivennünk néhány szabadnapot, amit Horvátországban töltöttünk el. Gyermekemet kivettük 3 napra a suliból. Az időjárás előrejelzés semmi jóval nem kecsegtetett, így elkezdtem 12 éves lányomnak adagolni az Ezüst oldatot (mintegy támogatás az immunrendszernek). Odakint nagyon hűvös volt, de lányomat nem lehetett lebeszélni a tengeri megmártózásról. Hazaérve aztán begyulladt a mandulája. Õ ha beteg, akkor 40 fokos láz, hűtőfürdő 4 óránként...Gondolhatjátok! Most azonban nem ment 38 fok fölé a láza, becsületesen 2 óránként egy kupak ezüstöt iszik, közben bepermetez a torkára is. Az orvoshoz természetesen elvittem, aki "nagyot nézett"! Szombaton bulija lesz, azt mondta: addigra biztosan meggyógyulok! Ez 3 nap, ha jól számolom (MÁRMINT A SZOMBAT), de majd írok nektek, sikerült- e a terve (én biztos vagyok benne, hogy IGEN) Benkõ Zsuzsa
Marcali
Termék:
Ezüst oldat
Hatás:
Fülgyulladás
Ezüst oldattal kapcsolatos tapasztalatomról számolnék be. Teljesen friss az „élmény”: szombat este hasogatni kezdett a fülem, az idő múlásával egyre sűrűbbek lettek a nyilallások. Már-már kezdtem kétségbe esni, hogy lebetegszem, és hogy biztos gyötrelmes éjszakám lesz a fülfájástól, mikor eszembe jutott az Ezüst oldat. Ittam egy teáskanálnyit, sokáig öblögettem vele, mielőtt lenyeltem, majd egy vattapamacsot is átitattam a folyadékkal és a fájós fülembe tettem. Reggelre nyoma sem volt a fájdalomnak, és az óta sem tért vissza (egy éjszaka, egy nap telt el), igaz inni az óta is iszom az oldatot reggel és este egy-egy teáskanálnyit.
Üdvüzlettel: Farkas Tímea
Termék:
Ezüst oldat
Hatás:
Ínygyulladás
Fülgyulladás
Torokgyulladás
Az Ezüst, Arany és Réz oldatokat naponta 2x1 teáskanállal fogyasztom. Nekem szeptemberben alsó részleges fogsort kellett készíttetnem (sajnos), és persze az ínyemet teljesen feltörte. Ekkor kezdtem el használni többek között az Ezüst oldatot, ezzel öblögetve az ínyemet. Elmúlt az ínygyulladásom.Azóta nem sebesedett ki, nem gyulladt be a fogsor alatt az ínyem. De nagybátyám, amikor elesett, lehorzsolta a térdét, és az Ezüst oldattal befújva naponta 3-szor a sebet, csillapította a fájdalmát, és 2 nap alatt begyógyult a horzsolásos seb. Még szeptemberben elkezdett fájni a torkom, a fülem, és éppen abban az időben kezdtem el inni az Ezüst oldatot. 1 nap alatt elmúltak a fül- és torokfájdalmak, és az óta elkerültek a megfázásos betegségek is.
Szvatek Lászlóné – Anikó
Termék:
Ezüst oldat
Hatás:
Szemölcs
Kinövés
Pattanás
Mitesszer
Gyulladt foltok arcon
Torokgyulladás
Párom 43 éves, kb. 6-7 éve jelentek meg az alkarján sötétbarna, szemölcsszerű foltok.
3 hét alatt (naponta 1x kente Ezüst oldattal a bőrét) a kis foltok eltűntek, a nagyobbak visszafejlődésnek indultak, már alig láthatóak.
A jobb könyökén 2 éve kialakult egy 1x1 cm-es kinövés, amit ki akartak vágni neki az orvosok.
Az Ezüst oldat 3 hét alatt "eltüntette", már csak olyan, mintha bőrkeményedése lenne.
Nagyobbik leányomnak, aki 18 éves, arcbőre pattanásos, mitesszeres, ráadásul hatalmas gyulladt foltok voltak az arcán (állán, arcán, homlokán).
Egy hét után, napi 2x-i Ezüst oldatos arc áttörléssel a piros foltok eltűntek az arcáról.
Kisebbik leányom16 éves. Egy éjjel 40 fokos lázzal és nagyon fájó, gyulladt torokkal került orvoshoz.
Felkészítettek, hogy több napig lesz ilyen magas láza, antibiotikumot írtak neki.
Napi 3x1 evőkanál Ezüst oldat mellett (az antibiotikumot nem szedte) már nem lett magas láza, csak hőemelkedése. A torka 5 nap alatt helyre jött.
B. Krisztina
Termék:
Ezüst oldat
Arany oldat
Hatás:
Bőrgyulladás
Látásjavulás
Több mint fél éve az alsó lábszárakon, mindkét alkaron ismeretlen eredetű bőrgyulladás jelent meg, csúnya, viszkető vörös foltok formájában. Az orvosi kezelések és szerek nem sok eredményt hoztak. Az Ezüst és Arany oldattal naponta többször is lemostam, borogattam az érintett területet. Valamivel halványabbak lettek a foltok és kevésbé viszkettek, de sajnos visszatértek a tünetek. Ebből nem volt nehéz arra következtetni, hogy ezek a bőrelváltozások, belső okokra vezethetők vissza. Ezt a feltevésemet igazolta az Ezüst oldat belsőleg, rendszeres (napi 2x1 nagyobb teáskanálnyi mennyiség) fogyasztása. A viszkető vörös foltok halványabbak lettek, a viszketés is mérséklődött, illetve egyes helyeken meg is szűnt.
Szemüveges vagyok, olvasáshoz elég erős dioptriára van szükségem. Meglepődve vettem észre többször, hogy a távoli szemüvegemmel apró betűket olvasok, vagyis látok.
Mind az öt termékről csak jó tapasztalatokat szereztem, még akkor is, ha csak rövid ideje fogyasztom valamennyit. Illés Ágnes
Termék:
Ezüst oldat
Hatás:
Fülgyulladás
A lányomnak volt nagyon jó tapasztalata.
A nyáron sajnos a szokásos fülgyulladás nem maradt el. Az idén orvos helyett saját maga elkezdte a fülébe fújni az Ezüst oldatot, ami megdöbbenésünkre nagyon rövid idő alatt megszüntette a fájdalmait. Kétszeri befújás után már érezhető javulás ált be.
Üdv.: Garas Anna Mária
Termék:
Ezüst oldat
Hatás:
Középfül-gyulladás
Nemrég egy kellemetlen középfül-gyulladásom volt. Már reggel úgy ébredtem, hogy fájt a fülem. Nagyon vérzett és beduzzadt, alig hallottam. Naponta többször fújtunk Ezüst oldatot és 3 nap alatt nyoma sem volt a kellemetlen fájdalomnak.
Práger Nikoletta
Termék:
Ezüst oldat
Hatás:
Begyulladt seb
Fogfájás
Fülfájás
Pattanás
Hasmenés
Hányás
Legyengült szervezet
Ismerősöm, étterem konyháján dolgozik. A mosogatás közben körme alá jutott a leégett, olajos ételmaradékokból álló megkeményedett szennyeződés. Pár óra alatt begyulladt az ujja, majd keze és a karja is fájni kezdett. Otthon ki tudta szedni a gyulladást okozó darabot, majd ujját egy Ezüst oldatot tartalmazó kis tégelyben áztatta. Éjjelre Ezüst oldatos vattás gézes kötést tett a sebes ujjára. Reggelre mind a gyulladás, mind a fájdalom elmúlt, s bár érzékeny maradt még, képes volt dolgozni vele a következő napon.
Fogfájásra, fülfájásra gyermeknek, felnőttnek az Ezüst oldat egyaránt segít. Többször alkalmaztuk!
Férjem pattanásos, gyulladt hátát - ami kb. 20 éve komoly lelki probléma is - folyamatosan Ezüst oldattal kezeljük. Az eredmény magáért beszél! A Ezüst oldatot issza is, a sebeket pedig fújjuk is a szórófej segítségével.
Hasmenésre, hányásra, legyengült szervezetre nagyon gyorsan gyógyírt ad, nagyon rövid időn belül megszünteti a görcsöket és másnapra lényegesen jobban van az ember az Ezüst oldat segítségével.
Bukovszkiné Kisbáró Emese
Termék:
Hummel mikrorostos Gél
Arany oldat
Hatás:
Depresszió
Stressz alapú vérzéses vastagbélgyulladás Puffadás
Most magamról szeretnék beszélni egy pár szót. Én súlyos beteg voltam, ami több mint három éve kezdődött. Súlyos depressziót, és stressz alapú vérzéses vastagbélgyulladást diagnosztizáltak nálam. Nem akarom untatni az olvasót a leírásával, elég annyi, hogy rokkantnyugdíjas lettem. Mindent elkövettem a gyógyulásom érdekében, és ma már gyógyultnak vagyok tekinthető, de még az év elején bizony tetemes mennyiségű gyógyszert szedtem, köztük nagyon erős nyugtatókkal, és antidepresszánsokkal. Be kell vallanom, hogy a gyógyulásomat főként a homeopátiának köszönhetem, de abban, hogy a szintetikus gyógyszereket elhagytam, szerepet játszott az arany oldat és a Dr. Hummel Zoltán Mikrorostos Gélje is. A bizalmat a termékek iránt a lányom esete meghozta. Így én is el kezdtem magamat kezelni a jelzett két termékkel. Ma már nem vagyok rokkant nyugdíjas, és nyugtatókat sem szedek, azokat az arany kolloiddal helyettesítem. A Hummel Mikrorostos Gélt pedig a vastagbél folyamatos karbantartására eszem. A vérzés természetesen elmúlt a homeopátiás gyógyszerek hatására, de visszamaradt egy rettenetes puffasztó érzés, és egyéb kellemetlen dolog, amit nem részleteznék. Öt hónapja szedem folyamatosan, és elmondhatom, hogy nagyon sokat javult az állapotom. A puffadás elmúlt, a többi kísérő jelenséggel együtt. Sőt, amit évek óta nem tehettem meg, a tejet is meg tudom inni, amit nagyon szeretek, és amit előtte csak hébe-hóba tudtam élvezni. Most "büntetlenül" ihatok belőle annyit, amennyi jólesik, nem okoz problémát. Az életem minősége jelentősen megváltozott a két termék hatására. Igaz, még van javítani való az állapotomon, mert a több éves nyugtató hatású gyógyszerek szedését nem lehet egyik napról a másikra meg nem történtté tenni, de lassan majd azok is javulni fognak.
Lantos Józsefné Rózsa
Termék:
Hummel Mikrorostos Gél
Arany oldat
Ezüst oldat
Réz oldat
Tiszta Forrás Tea
Hatás:
Ízületi gyulladás
Nőgyógyászati probléma
Megírom jó tapasztalataimat, hogy döntésed megkönnyítsem. Itt jó helyen jársz. Jelenleg 28-éves vagyok 3-éves csodálatos kislány anyukája. Én a termékeket 2008. novembere óta fogyasztom. Súlyos ízületi gyulladásom volt. Sok esetben akkora fájdalmaim voltak, hogy a lábra állás is nehezemre esett. Emellett kiderült, hogy nőgyógyászati problémáim is vannak. Felfigyeltem szponzorom hirdetésére. Dolgomat megkönnyítette, hogy egy tömbbel lakik előttem. Hát átmentem. Azonnal megmondta mire van szükségem. Hummel Mikrorostos Gélre, Arany-, Ezüst és Réz oldatra, valamint Tisztító teára. Én úgy alkalmazom ezt, mint a Szent Írást. Azóta nem vettem be egy szem gyógyszert sem az ízületeimre. Már nem nézem sírva az Anyukákat, akik futnak gyermekeik után. Együtt kergetőzünk, s így vidám ez a család. Szeretem ezt az üzletet. Köszönetemet fejezem ki a gyártóknak, a szponzoraimnak, a családomnak, szüleimnek és mindenkinek, hogy itt lehetek.
Némethné Csilla, aki a termékeknek köszönhetően most már egy nagyon Boldog Anya.
Termék:
Hummel Mikrorostos Gél
Arany oldat
Ezüst oldat
Réz oldat
Tajga aranya
Hatás:
Magas vérnyomás
Érszűkület
Cukorbetegség
Veseműtét
Gyulladás
Gennyesedés
Süllyedés
Szepszis
Megfázás
65 éves, magas vérnyomásos, érszűkületes, cukorbeteg nő vagyok. 2001-ben kivették az egyik vesémet, és azóta, csak kínlódás volt az életem. Hogy az orvosok mit rontottak el vagy mit nem, az már szinte mindegy. Műtét után folyamatosan gyulladásban volt a szervezetem, a süllyedésem nem ment 80 alá, a hátamon lyuk volt, hogy a vesém helyén termelődő gennyet ki tudják tisztítani, majd 2003-ban és 2006-ban is szepszissel kerültem műtőasztalra. A gennyesedés ugyan megszűnt, de a süllyedésem nem javult, a lábamban az ereket infúziós kúrával "mosták", 100 métert nem tudtam megtenni az iszonyatos fájdalomtól. Áprilisban egy megfázás után már nagyon legyengültem, alig tudtam létezni, dolgozni, nem tudtam járni. Lányom akkor lett a Yessplus partnere, és javasolta, hogy menjek el egy biorezonanciás mérésre és próbáljam ki a termékeket. Elkezdtem inni a Hummel Mikrorostos Gélt, az Arany-, az Ezüst- és a Réz oldatot, és napokon belül éreztem, hogy javul az erőnlétem. Nagyobb távolságra is el tudok menni, jobb a közérzetem. Egy hónap után az orvosi vizsgálaton a doktornő is csodálkozott, hogy jobban nézek ki, és miután elmondtam neki, hogy ezeket a termékeket fogyasztom, csináltatott egy teljes labort. MINDEN eredményem javult, igaz, egy kicsit, de ezt évek alatt az orvosok nem tudták elérni. A második hónapban elkezdtem szedni a Tajga aranyát is, és egyre jobban éreztem magam. Augusztus végére a süllyedésem lement 38-ra, most megyek majd megint kontrollra, biztos vagyok benne, hogy az eredményeim megint jobbak lesznek, és már nem csak kicsivel. Mindenkinek ajánlom ezeket a termékeket, hiszen úgy érzem, ennél jobb bizonyíték nem kell.
Üdvözlettel: Győri Antalné
Termék:
Arany oldat
Ezüst oldat
Réz oldat
Liszt
Hatás:
Derék fájás
Könyökízületi fájdalmak
Térdízületi fájdalmak
Allergia
Égés
Sebkezelés
Fáradt szem
Gyulladásos szem
Terméktapasztalatom egy érdekes meghívóval kezdődött , amiben egy üzletről volt szó, ahol olyan termékeket lehet kapni, amitől a meghívót küldő ismerősömnek elmúlt a derék fájása. Ilyen gondom nekem is volt már sok-sok év óta, mivel 56 éves vagyok és dolgoztam eléggé mostoha körülmények közt a Bauxit bányában. A nehéz és mostoha körülmények kellőképpen igénybe vették az emberi szervezetet. Állandó visszatérő derék fájás, könyök és térdízületi fájdalmak gyötörtek és a gyógyszeres kezelések hatásai nagyon hamar elmúltak, a fájdalmak ismét visszatértek. A meghívó soha nem jöhetett volna jobbkor, gondoltam kipróbálom az Arany-, Ezüst és Réz oldatot, hiszen kockázatot és veszíteni valót sem láttam benne. Jól döntöttem. Egyidejűleg kezdtem fogyasztani mindhárom Yess oldatot és az évek óta gyötrő derék-, térd- és könyökízületi fájdalmaim mintha soha sem lettek volna. Más gyógyszert, kenőcsöt azóta egyáltalán nem kellett használnom. Megszűnt az évek óta gyötrő allergiám is, amit csak rendszeres nagyon költséges orr cseppel tudtam elviselhetőbbé tenni. Azóta nem kellett orr cseppet használnom. Hálás vagyok a meghívóért, hogy gondolt rám valaki. Az Arany-, Ezüst- és Réz oldat használhatóságának sokrétűsége számunkra valóban bizonyított. Használtuk égésre, sebek kezelésére, fáradt és gyulladásos szem kezelésére, nagyon hatásos volt minden esetben. Csak ajánlani tudom mindenkinek. Viszont az üzletrendszer termék skálája nem csak az oldatokból áll, sorra kezdtük leváltani ez eddig a hagyományos kereskedelemben kapható termékeket. Időt, pénzt megtakarítva kényelmessé tettük a bevásárlást. Az itt kapható lisztből sütünk igen finom kenyeret, mosásra, tisztálkodásra, autóápolásra, lakás tisztán tartására, illatosítására alkalmas minőségi termékeket használhatunk. A vitaminok, természetes élelmiszerek, étrend kiegészítők hatására szervezetünk ellenállóbb lett a rendszeres megfázásos megbetegedésekkel szemben. Kevésbé érezzük magunkat fáradtnak egy-egy hosszú stresszes nap után. Az eddigi tapasztalatokat összegezve, csak megelégedéssel tudjuk ajánlani a YessPlus üzlet rendszer termékkínálatát annak is, aki már részese, és annak is aki még most áll döntés előtt. Nagyon megéri.
Üdvözlettel: Páll Árpád és Zsóka
Tapolca
Termék:
Arany oldat
Ezüst oldat
Réz oldat
Hummel Mikrorostos Gél
Pannonicum gyümölcspor
Pannonicum zöldségpor
Hatás:
Vérnyomásprobléma
Érrendszeri probléma
Veseprobléma
Ínygyulladás
Seb
Torokfájás
Fülfájás
Megfázásos betegség
Emésztés zavar
Fogyás
Lábgörcs
Hátfájás
51 éves vagyok, és törekszem a természetes, egészséges életmódra, mert vérnyomás-, érrendszeri-, veseproblémáim vannak. Ezért örültem meg, amikor rátaláltam a YessPlusra, bár én valamilyen Internetes, otthonvégezhető munkát kerestem, de itt megtaláltam a kettőt együtt, a jövedelem kiegészítés lehetőségét és azon termékeket is, amik elősegítik az egészségem megőrzését, és a betegségeimre való „gyógymódot”. Azért írom idézőjelbe, mert ezek a termékek nem gyógyszerek, nem gyógyhatású készítmények, hanem természetes anyagok. Tehát semmi hozzátett dolog nincs benne. A termékek közül most csak azokat emelném ki, amiket rendszeresen fogyasztok:Ezek az Arany-, Ezüst-, Réz-oldatok, a Hummel Mikrorostos Gél, a Pannonicum Gyümölcs- és Zöldségpor. Én ezeket a termékeket másfél hónapja folyamatosan fogyasztom, és nagyon kedvező hatásukat tapasztalom. Az Arany-, Ezüst- és Réz oldatokat naponta 2x1 teáskanállal fogyasztom. Nekem szeptemberben alsó részleges fogsort kellett készíttetnem (sajnos), és persze az ínyemet teljesen feltörte. Ekkor kezdtem el használni többek között az Ezüst oldatot, ezzel öblögetve az ínyemet, elmúlt az ínygyulladásom, azóta nem sebesedett ki, nem gyulladt be a fogsor alatt az ínyem. De nagybátyám, amikor elesett, lehorzsolta a térdét, és az Ezüst oldattal befújva naponta 3-szor a sebet, csillapította a fájdalmát, és 2 nap alatt begyógyult a horzsolásos seb. Még szeptemberben elkezdett fájni a torkom, a fülem, és éppen az időben kezdtem el inni az Ezüst oldatot, 1 nap alatt elmúltak a fül- és torokfájdalmak, és azóta elkerültek a megfázásos betegségek is. A Hummel Mikrorostos Gélt naponta 3x1 evőkanállal eszem, továbbá délelőtt napi 1 csapott evőkanál Pannonikum Gyümölcsport, és délután 1 csapott evőkanál Zöldségport elkeverve 2-2 dl vízben fogyasztom. Ennek hatására, mind amellett, hogy az emésztésem rendbejött, vitaminbombával látom el a szervezetemet. Egyébként, nem ettem zöldséget és gyümölcsöt csak nagyon ritkán. Még fogytam is, az 1 hónap alatt 4 kg-ot. Minden fogyókúra nélkül. Imádom az édességet, csokoládét és a hasamról ment le, ami nagy szó, mert hiszen onnan a legnehezebb eltüntetni a „zsírpárnákat”.….és hát, amióta ezeket a termékeket fogyasztom, könnyebben megyek látogatóba a 4. emeleten lakó gyerekeimhez, egyszerre fel tudok menni a lépcsőn, és nem kimerülve, lihegve érkezem meg hozzájuk, nem fájdul meg, görcsöl be a lábam. Én ülőmunkát végzek, nagyon sokat vagyok a számítógép előtt, ezért nagyon sokat fájt a hátam, úgy éreztem, hogy be akar „szakadni”, és ez is elmúlt. Ezt a kedvező hatást az Arany- és Réz oldatnak tulajdonítom.
Szvatek Lászlóné – Anikó
Termék:
Hummel Mikrorostos Gél
Ezüst oldat
C- vitamin
Hatás:
Gyomorfekély
Arcüreggyulladás
Fülfájás
Fejfájás
Megfázás
Októbertől vagyok a rendszer tagja, de nagyon jó tapasztalatom van egy két termékről. Nekem a 90-es évek óta volt gyomorfekélyem. Amióta a Hummel Mikrorostos Gélt mindennap egy kanállal beveszek, azok a fájdalmak elmúltak. Évekkel ezelőtt kaptam egy arcüreggyulladást és azóta időközönként, kéthavonta legalább elviselhetetlenül fájt a fülem emiatt,és nagyon gyakori volt a fejfájásom is. De amióta az Ezüst oldatot használom azóta a fülfájásom is és a fejfájásom is elmúlt. Rendszeresen iszom mindennap 5 cseppC vitamint és olyan jó, hogy a megfázások is elkerülnek.
Bodnár Andrásné
Termék:
Ezüst oldat
Hummel Mikrorostos Gél
Hatás:
Körömgomba
Ekcéma
Babézia
Kullancs által terjesztett fertőzés
Nyálkahártya gyulladás
Cipőszagtalanítás
Gyomorégés
Székrekedés
Fogyás
A következő tapasztalatokról szeretnék beszámolni:
Az Ezüst oldat belső és külső használatával Édesanyám több mint húsz éve beteg gombás lábkörmét sikerült rendbe tenni, három hónapos rendszeres fogyasztás-használat után már láthatóvá vált az egészséges, fényes rózsaszín új köröm a körömágynál...
Barátnőm évek óta küzd ekcémával, Ő is használja belsőleg és külsőleg is: mosogatásnál az öblítő vízbe tesz egy kávéskanállal, esténként a kezére permetezi és hagyja megszáradni, két hónap után tünetmentessé vált...
Kora tavasszal a vizslánk a réten felszedett néhány kullancsot, és nagyon csúnya fertőzést kapott: a kullancs által terjesztett babézia okozott súlyos nyálkahártya gyulladást, az antibiotikum /16 ezerért/ hatástalan volt, Ezüst oldatot adtam neki és permeteztem a szemére, fülébe, torkába... azóta az állatorvos állandó vásárlóm...
Az Ezüst oldat segít a sportcipőket is szagtalanul tartani.
A Hummel Mikrorostos Gél rendszeres fogyasztásával megszűntek a párom panaszai. Nagyon sokszor égett a gyomra, olyannyira, hogy aludni sem tudott. Mióta a Hummel Mikrorostos gélt naponta 2-1 kávéskanállal fogyasztja az egész család, mindenki hamar végez reggelente, és "véletlenül" mindannyian leadtunk 4-5 kilót.