A Gazdasági Klub egy olyan program, mely különleges lehetőséget biztosít a számodra.
Ha részt vállalsz ebben a folyamatosan fejlődő és megújuló rendszerben, Te is részesülsz egy olyan gazdasági projekt nyereségéből amit máshol nem kínálnak fel számodra.
/Kozma Béla/
Fedezeti biztosítékra mindenkinek szüksége van, ha nem akar létbizonytalanságban élni. Mindig szerettem volna a főállásom mellett egy olyan másodtevékenységet, ami nem személytelen, hanem emberi kapcsolatokra épül.
Ebben a Gazdasági Klubban megtaláltam minden olyan lehetőséget, amelyben segítőkész, nagyszerű szakemberekkel dolgozhatok együtt, a magyar termékek értékesítésében, és a magyar vállalkozók támogatásában.
Én szívesebben viszem a pénzem a sarki fűszeresnek, akivel közben elcseveghetek, mint a multiknak, hol csak a pénztáros szól hozzám, amikor fizetni kell.
Gyere közénk, építsd, gazdagítsd a mi országunkat, és családodat Te is!
/Támtomné Bors Anikó/
A kreativitást létrehozni ,megalkotni egy sikeres új üzleti formát, különösen a mostani „nehéz „időkben csodálatos dolog. Kihasználhatjuk a kapcsolati tőkét, a közösségek erejét , a meglévő adottságainkat, értékeinket.
Olyan céltudatos embereket keresünk akik jobb életet képzelnek el maguknak, és a közösségüknek. Azokhoz szólunk, akik célokat tűznek ki és megvalósításukért hajlandóak lépéseket tenni.
Ők lesznek azok akik jobban élnek, több lesz a pénzük, egészségesebbek, kapcsolataik harmónikusabbak, érzelmi életük kiegyensúlyozottab lesz. Leginkább ők azok, akik segíthetnek másoknak is.
/Halas Csaba/
Ha évekkel ezelőtt ekkora lehetőségem lett volna, már rég nem itt tartanék! Eddig hallani sem lehetett olyanról, ahol ingatlan tulajdoni hányadból lehetett volna részesedést szerezni némi aktivitásért cserébe!
Ilyen üzletrendszerbe egyedül önállóan belefogni képtelenség, de mivel itt egy erős ütőképes üzleti csapat jön létre, ezért amire a Gazdasági Klubban szert lehet tenni, az minden ésszerű határt felülmúl!
Magam nevében csak gratulálni tudok a szervezőknek, hogy egy bombabiztos „Offline” –ra kiterjedő országos üzletrendszert hoztak létre, ahol egy üzleti réteg olyan kiváltságokat fog élvezni, amit egyébként több millió forint befektetéssel tehetett volna meg!
Hajrá és csak így tovább!
/Mészáros Csaba/
Óriási erőt képvisel a Gazdasági Klub!
A legszebb az egészben, hogy nemcsak a klubtagok számára hoz változást, de általa az ország gazdasága is végre kedvező fordulatot vehet!
A hazai termékek iránti növekvő kereslet miatt a vállalkozások élénkülnek, új munkahelyek jönnek létre, ez innentől már egy jó irányba mutató láncreakció!
Kezünkben az ország motorjának kulcsa, hát fordítsuk el!
/Lencsés Attila/
Bövebb információ a Gazdasági Klub oldalamon: >>>>>>>
Ezen oldalon megtalálható életminőségre gyakorolt hatások:
Combcsont probléma
Csípőcsont probléma
Csípőcsontkopás
Csípőízületi kopás
Csontritkulás
Gerinccsigolyák közötti meszesedés
Húzódás
Izomgörcs
Izomláz
Karzsibbadás
Lábduzzanat
Lábfájás
Lábfejviszketés
Lábgörcs
Lábizzadás
Lábzsibbadás
Mozgáskorlátozottság
Pihentebb láb
Teniszkönyök
Végtagfájdalom
Termék:
Arany oldat
Életminőségi hatás:
Nyakcsigolya csontkopás
Hátgerinc csontkopás
Csípőcsontkopás
Térd ízületi artritis
1995.óta szenvedek. Nyaki, háti, deréktáji, csípőkopás és térd ízületi artritis betegségben. Időnként kegyetlen, elviselhetetlen a fájdalom. A szedett gyógyszerek többé- kevésbé enyhítettek a fájdalmaimon.
Ez év májusában a Fiam megajándékozott egy üveg Arany oldattal, már a második napon éreztem a változást. Az oldat egy hét alatt elfogyott, úgy éreztem Engem kicseréltek, közöltem a Fiammal, hogy többé nem akarok az Arany oldat nélkül élni. Én életem végéig ezt a terméket fogyasztani akarom, mert velem csodát művelt, így lettem egy csodálatos csapat tagja.
Először csak törzsvásárló, majd ezt követően csapatépítő tag lettem.
Az egész életem megváltozott, nem érzek fájdalmat.
Köszönöm Neked drága nagy fiam, Imikém.
Medve Imréné/Irénke
2009.07.08.J.b.háza
Termék:
Arany oldat
Életminőségi hatás:
Mozgáskorlátozottság
Hirtelen fellépő, fájdalmas mozgáskorlátozottságot egyetlen üveg Arany oldat fogyasztása megszüntette. A javasolt fogyasztási mennyiség sok a szervezetemnek. Napi, egy nagyobb teáskanálnyi mennyiség a hatásos.
Illés Ágnes
Termék:
Arany oldat
Ezüst oldat
Réz oldat
Hatás:
Ízületi panaszok
Teniszkönyök
Indulatosság
15 éves korom óta komoly Ízületi panaszaim vannak (voltak). Tavasszal és ősszel szinte mozogni is alig bírtam, hol ez, hol az fájt nagyon. Pár éve megállapították, hogy baloldalon teniszkönyököm van. Nem tudom, mi köze a teniszhez, de hogy piszkosul fájt, az biztos. Lassacskán hozzászoktam a fájdalmakhoz, bár a cipelést nem bírtam továbbra sem.
2007. június óta szedem az Arany, Ezüst és Réz oldatokat. Múlt héten, egyik bevásárlás után elkezdett fájni a könyököm és akkor tudatosult bennem, hogy megszűnt az állandó fájdalom. Nem igazán tartott pár napnál tovább ősszel sem a többi ízületi fájdalmam.
Mostanában, ha sokat állok, akkor érzem a derekam, a sarkam, de ami eddig nagyon rossz volt, az most elviselhetővé szelídült és hamar elmúlik.
Alapjában véve egy vehemens, gyorsan beguruló ember voltam. Bár a mérgemet hamar kiadtam magamból, nem mindig volt kellemes a dolog. Tegnap rettenetesen felbosszantott egy inkorrekt ember. Pár percig azt hittem, megüt a guta. De érdekes módon, bár a tüske bennem maradt, hihetetlen gyorsan lecsillapodtam. Elgondolkodva a dolgon, rájöttem, hogy hosszabb idő óta kevésbé tudnak felbőszíteni, vagy ha igen, sokkal hamarabb lecsendesülnek az indulataim. Ezt is az Arany oldatnak köszönhetem. Csak javasolni tudom olyan embereknek is, akik hasonló cipőben járnak.
Molnárné Á. Éva
Termék:
Arany oldat
Ezüst oldat
Réz oldat
Hatás:
Csípőízületi kopás
Gerinccsigolyák közötti meszesedés
Cukorbetegség
Magas vérnyomás
Nyul György vagyok 69 éves nyugdíjas. Családommal Szilasligeten élek.
Előzetesen annyit kell elmondanom magamról, hogy tavaly áprilisban ismertem meg az Arany, Ezüst, és Réz oldatokat, és azóta, valamennyit több-kevesebb rendszerességgel fogyasztom. Az a tapasztalatom, hogy egymás hatását erősítik. Az Arany oldattal kapcsolatosan két kedvező tapasztalatom is van.
1. Több mint harminc éven keresztül rendszeresen kaptam fizikoterápiás kezeléseket, csípőízületi kopás és a gerinccsigolyák közötti meszesedés miatt. Mióta az Arany oldatot fogyasztom, fájdalmaim majdnem teljesen megszűntek és az időjárás változásokat szinte meg sem érzem.
2. Inzulinfüggő cukorbeteg vagyok, és magas a vérnyomásom is. Ez miatt elég szigorú diétát kell tartanom. A sör számomra szigorúan tilos, de néha felmentést adtam magamnak néhány korsó erejéig, aztán küszködhettem a cukrommal, meg a vérnyomásommal. Miután néhány hónapja fogyasztottam az Arany oldatot észrevettem, hogy nem esik jól a sör. Egy pohárnyi még igen - étkezés után -, de a második pohárral már nem tudom meginni.
Nyúl György
Termék:
Arany oldat
Hatás:
Izomgörcs
Jobb kezemet 2 éve nem tudtam "rendeltetésszerűen" használni, mert minimális igénybevétel esetén - amit a fáradtság még fokozott - azonnal görcsbe állt a kézfejem. Bal kezemmel kellett a helyükre igazítani az ujjaimat és normális formába visszafeszíteni a tenyeremet. Nehézséget jelentett megfogni a dolgokat (fogkefe, fésű, egy cipőfűző, a gombok, kanál, telefon, stb). A műszeres vizsgálatok nem állapítottak meg semmit, az orvosok azt mondták, ezzel együtt kell élnem. Februárban elkezdtem fogyasztani az Arany oldatot, reggelente 1 teáskanálnyit. Már másnaptól nem támadott olyan intenzíven a görcs. Azóta normálisan használom a kezemet. A húsvéti készületekkel járó nagyobb igénybevételt is bírtam. Csak folyadékhiányos (amikor nem figyelek oda a folyadék-fogyasztásra) és fáradt napokon jelentkezik enyhe formában újra. Ilyenkor kis kéztornával, kéznyújtóztatással rendbe tudom hozni.
Mellékhatásként (mások szerint is) nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb lettem, és kb. a 3. héten már nem kívántam a reggeli kávémat, nem esett jól. Helyette folyadékpótlásként iszom egy pohár ásványvizet vagy egy gyenge teát és elszopogatok egy gyümi rágótablettát. Így tökéletes a reggelem.
Üdvözlettel: Trautmann M.Rita
Termék:
Arany oldat
Hatás:
Lábfájás
Körülbelül egy éve elkezdett fájni a bal talpam, először csak enyhén, aztán egyre érzékenyebb lett a nyomásra. A végén már menni is rossz volt, és ha sokáig álltam az is fájdalmassá vált. A zöldséget is valamikor úgy pucoltam, hogy pihentettem a bal lábamat a padon. Ugyebár ülve nem lehet zöldséget pucolni. Legalábbis én nem tudok. A krumplit azt lehet ülve is, de a többi zöldséget nem. Eleinte csak a nagymamámnak vettem az Arany oldatot. Januárban magamnak rendeltem egyet, mert már nem bírtam a fájdalmat tovább elviselni. Azt még hozzá tenném, hogy kettő orvosnál is voltam, de igazából nem tudtak javítani az állapotomon. Kenőcsöket és egy gyógyszert írtak fel, aminek szinte semmi hatása nem volt. Aztán megtörtént a csoda. Egy adagnyit szedtem be az Arany oldatból és reggel már rá bírtam állni a lábamra normálisan, sőt menni is tudtam. Csak a bokám környékén fájdogált alig észrevehetően. Azóta is csak ezt szedem. A lányommal valamelyik nap, két órán át tollasoztam, fájdalom nélkül. Biztos vagyok benne idővel a bokám körül is elmúlik a fájdalom. Számomra ez egy nagyszerű étrend kiegészítő. Nem tudom szavakkal kifejezni milyen hálás vagyok a YessPlusnak, és annak az orvosnak, aki ezt az ajándékot adta nekem is és az emberiségnek is. Tulajdonképpen magamnak is hálásnak kell lennem, hogy egyáltalán elkezdtem ezeket a táplálék kiegészítőket megvenni, és használni.
Pálfy Marika
Szigetújfalu
Termék:
Arany oldat
Ezüst oldat
Hummel Mikrorostos Gél
Zöldség rágótabletta
Gyümölcs rágótabletta
Quality Cardio
Réz karkötő
Hatás:
Lúgosítás
Izomláz
Torokfájás
Nátha
Influenza
Ízületi gondok
Immunrendszer
Idegrendszer
Érrendszer
Vérnyomás
Szív
Márc. 19-22 között megrendezésre kerülő 2. Balaton Szuper maratonon vettem részt. Táskámba Arany oldat, Ezüst oldat, Hummel Mikrorostos Gél, Zöldség- és Gyümölcs rágótabletta. Ezek a termékek a futócipőm mellett a legfontosabbak voltak a számomra a 4 nap alatt. Felkészülésembe nagy szerepet jelentettek. Az eredménye 4 nap 160 km./ közel 4 maraton egymás után/. Tehát a termékek és a futás. Fogyasztottam Zöldség- és Gyümölcs tablettát. Lúgos a szervezetem, nincs izomláz, hosszan tartó terhelés ellenére sem, mert a lúgos szervezet nem termel annyi az izomlázért felelős tejsavat. Teljesítményem növekedett a lúgosítással. Fogyasztottam Ezüstoldatot. A téli fagyos napokon történő felkészülésem nem viselte meg a szervezetem. Nincs torokfájás, nátha, influenza. Pedig higgyétek el nagyon fagyosak a hajnalok télen, és én 5 órakor keltem futni. Fogyasztottam Arany oldatot. Táncot jár a lábam nincs ízületi gond, hosszas betonon való futás ellenére sem. Megállás nélkül mosolygok, idegrendszerem tökéletes, kedélyállapot szuper. Fogyasztottam Hummel Mikrorostos Gélt. Immunrendszerem tökéletes, erős. Fogyasztottam QC-t. Érrendszerem, vérnyomásom tökéletes, a motor tökéletesen ketyeg. Ráadásként, amíg másokon pulzusmérő, rajtam réz karkötő. Így sikerült sorozatos terhelésnek alávetni magam. A lábaimon kívül egy ötös fogat húzott előre a 160 km-en keresztül. Valamint a mellkasomon levő embléma. Minden a kezünkben LEHET MOZOGNI. Fáczán Györgyi
Termék:
Réz oldat
Hatás:
Csontritkulás
2005-ben csontritkulást állapítottak meg nálam a DEXA- szűrésen, ami évről évre romlott. Egy évvel ezelőtt kezdtem el fogyasztani a Réz oldatot. Kezdetben 2x1 teáskanállal, de egy-két hónapja már csak egy kupakkal iszom belőle. Mint tudjátok réz szükséges a szervezetben ahhoz, hogy a kalcium és a foszfor beépüljön a csontokba. Amit orvosilag írtak kalciumot, az be sem tudott épülni, mert abszolút rézhiányos volt a szervezetem. Augusztus elején voltam a szokásos kontrollon, és amire számítottam, az be is igazolódott. A doktornő megkérdezte, hogy mit szedek, mert a plusz-értékek felett van a csontsűrűségem értéke. Neki is meséltem a Réz oldatról, miről ő eddig még nem hallott. Az asszistense szeptember 1-én jön hozzám egy biorezonanciás bemérésre, mert felkeltettem a figyelmét és érdeklődését. Aki hasonló cipőben jár, teljes szívemből ajánlom számára a Réz oldat fogyasztását.
Üdvözlettel: Bíróné Horváth Éva
Termék:
Réz oldat
Hatás:
Lábfejviszketés
Lábfájás
Lábduzzanat
Hetek óta erősen vizesedett mindkét lábfejem. Fájt, feszített nagyon. Kb. másfél hete a bal lábam leapadt, viszont a jobb még erőteljesebben megduzzadt, sőt, a lábfejem tetején, egy féltenyérnyi helyen nagyon viszketett, és viszketésen túl fájdalmas is volt.
Elővettem a Réz oldatot és kb.2-2 óra eltéréssel 3 ízben bekentem vele az említett kritikus részt. Az előbb nem hittem a szememnek: a jobb lábfejemről teljesen eltűnt a duzzanat,megszűnt a viszketés, és a fájdalom is. Kicsit ugyan még dagadt a lábfejem, de úgy tűnik, hamarosan teljesen rendbe jön. NAGYON BOLDOG VAGYOK.
Horváth Erzsébet
Termék:
Réz oldat
Hatás:
Értérkép halványodás lábon
Pihentebb láb
Szem alatti sötét karikák
Bőr állapotának javulása
Allergiás foltok
Hajszín sötétedése
Réz oldat:
Egy hónapja napi 1 teáskanálnyit fogyasztok, azóta a következő változások történtek:
- szemmel látható a lábszáraimon az "értérkép" halványodása - többet tudok állni és ülni, anélkül, hogy közben fölpakolva pihentetném a lábaimat
- szemem alatti sötét karikák kivilágosodtak
- javult a bőröm állapota
- nem jelennek meg a testemen allergiás foltok nedvesség hatására, mint előtte - hajszínem sötétedik, már a festés után lenőtt hajam nem világít fehér csíkként, már 50%-ban visszaszíneződött
Üdvözlettel: Trautmann M.Rita
Termék:
Ezüst oldat
Hatás:
Baleseti sérülés
Lábizzadás
Makacs bőrkeményedés
Herpesz
Az Ezüst oldattal számtalan gyógyítási lehetőséget próbáltam ki. Erősen bevertem a homlokomat a munkahelyen, aztán estére vattával felitattam és bedörzsöltem (5-6 alkalommal) a púpos részt. Két nap elteltével elmúlt a sebem. A lábizzadás ellen kitűnő a hatása. Meggátolja a további izzadást, sőt a cipőbe is lehet befújni szóró flakon segítségével. Makacs bőrkeményedést a fekete iszappal kombinálva kell használni. Ajkamon herpesz keletkezett, bedörzsöltem vattával és másnap elmúlt.
Bognár Csaba
Termék:
Hummel Mikrorostos Gél
Arany oldat
Ezüst oldat
Réz oldat
Pannonikum granulátumok
Hatás:
Savasodás
Izomláz
Húzódás
Az én terméktapasztalatom több termék használatának értékelése. Kicsit hosszabban taglalom.18 évig versenyszerűen sportoltam, (sí futottam, biatlonoztam) Indultam 2 világbajnokságon, 3- szor voltam magyar bajnok, 1 olimpián vettem részt. A versenyszerű sportot abbahagyva jólesően pihentem.
Majd 7 év pihenés,”kihagyás” után újra elkezdtem mozogni. Majd elhatároztam, ha már újra edzésbe lendülök, akkor kell egy cél. Ez a cél a Vasa futás Svédországban, amely 90 Km. Idén volt a 95. verseny. A felkészülésem, heti 3-4 mozgás volt, 2,5 évig. Alkalmanként 30-50 perc futás, esetleg 2 óra kerékpár.
Az edzések ilyen kevés mozgással is savasodást és fáradtságot okoztak. Majd elkezdtem a Hummel Mikrorostos Gélt inni. Kevésbé savasodtam, jól esett a mozgás. Később az Arany oldatot kezdtem el inni, egy kis többlet energiáért. Az Ezüst oldatot a betegségek gyors leküzdése érdekében rendszeresen ittam. A Pannonikum granulátumok rendszeres használatával, az edzések sokkal könnyebbek lettek. A regenerálódás is sokkal rövidebb lett. Nem voltak izomlázaim, húzódásom. Sajnos nem sokat törődtem a lazítással, nyújtással, de semmi gondom nem volt. Majd a Réz oldat használatától nem várt eredményem lett. Jobb lett az oxigén felvételi képességem. Így most már ezt a rövid edzést nagyobb intenzitással tudtam teljesíteni. A verseny Március 3. vasárnapra esett. Ezt megelőző 5 hónapban, sajnos ennél több edzést nem tudtam végezni. A verseny egy amatőr részéről kb.7-10 óra. Ehhez képest 40-50 perces edzéseket végeztem. Az indulás előtti utolsó héten sajnos egy vírusos betegség is leterített. Ilyen előjelekkel indultam el Svédországba. A termékeket napi rendszerességgel folyamatosan szedtem, és bíztam az elvégzett rengeted edzésben, és magamban. Tudtam, hogy megcsinálom. A versenyen 15500 fő indult. Ebből az időlimitet 11000 fő érte el, mert, hogy az is van.12 óra a verseny maximális teljesíthető szintideje. Én 6.20 percet mentem, 2450. helyen értem célba.
Azt tudom, hogy a termékek nélkül, amiktől annyi Plust kaptam, nem lett volna elég erőm a 90 Km teljesítéséhez. Ha kell 1 kis plus fogyaszd és érezd a különbséget.
Üdvözlettel: Holéczy Tibor
Termék:
Arany oldat
Ezüst oldat
Réz oldat
Hummel Mikrorostos Gél
Pannonicum gyümölcspor
Pannonicum zöldségpor
Hatás:
Vérnyomásprobléma
Érrendszeri probléma
Veseprobléma
Ínygyulladás
Seb
Torokfájás
Fülfájás
Megfázásos betegség
Emésztés zavar
Fogyás
Lábgörcs
Hátfájás
51 éves vagyok, és törekszem a természetes, egészséges életmódra, mert vérnyomás-, érrendszeri-, veseproblémáim vannak. Ezért örültem meg, amikor rátaláltam a YessPlusra, bár én valamilyen Internetes, otthonvégezhető munkát kerestem, de itt megtaláltam a kettőt együtt, a jövedelem kiegészítés lehetőségét és azon termékeket is, amik elősegítik az egészségem megőrzését, és a betegségeimre való „gyógymódot”. Azért írom idézőjelbe, mert ezek a termékek nem gyógyszerek, nem gyógyhatású készítmények, hanem természetes anyagok. Tehát semmi hozzátett dolog nincs benne. A termékek közül most csak azokat emelném ki, amiket rendszeresen fogyasztok:Ezek az Arany-, Ezüst-, Réz-oldatok, a Hummel Mikrorostos Gél, a Pannonicum Gyümölcs- és Zöldségpor. Én ezeket a termékeket másfél hónapja folyamatosan fogyasztom, és nagyon kedvező hatásukat tapasztalom. Az Arany-, Ezüst- és Réz oldatokat naponta 2x1 teáskanállal fogyasztom. Nekem szeptemberben alsó részleges fogsort kellett készíttetnem (sajnos), és persze az ínyemet teljesen feltörte. Ekkor kezdtem el használni többek között az Ezüst oldatot, ezzel öblögetve az ínyemet, elmúlt az ínygyulladásom, azóta nem sebesedett ki, nem gyulladt be a fogsor alatt az ínyem. De nagybátyám, amikor elesett, lehorzsolta a térdét, és az Ezüst oldattal befújva naponta 3-szor a sebet, csillapította a fájdalmát, és 2 nap alatt begyógyult a horzsolásos seb. Még szeptemberben elkezdett fájni a torkom, a fülem, és éppen az időben kezdtem el inni az Ezüst oldatot, 1 nap alatt elmúltak a fül- és torokfájdalmak, és azóta elkerültek a megfázásos betegségek is. A Hummel Mikrorostos Gélt naponta 3x1 evőkanállal eszem, továbbá délelőtt napi 1 csapott evőkanál Pannonikum Gyümölcsport, és délután 1 csapott evőkanál Zöldségport elkeverve 2-2 dl vízben fogyasztom. Ennek hatására, mind amellett, hogy az emésztésem rendbejött, vitaminbombával látom el a szervezetemet. Egyébként, nem ettem zöldséget és gyümölcsöt csak nagyon ritkán. Még fogytam is, az 1 hónap alatt 4 kg-ot. Minden fogyókúra nélkül. Imádom az édességet, csokoládét és a hasamról ment le, ami nagy szó, mert hiszen onnan a legnehezebb eltüntetni a „zsírpárnákat”.….és hát, amióta ezeket a termékeket fogyasztom, könnyebben megyek látogatóba a 4. emeleten lakó gyerekeimhez, egyszerre fel tudok menni a lépcsőn, és nem kimerülve, lihegve érkezem meg hozzájuk, nem fájdul meg, görcsöl be a lábam. Én ülőmunkát végzek, nagyon sokat vagyok a számítógép előtt, ezért nagyon sokat fájt a hátam, úgy éreztem, hogy be akar „szakadni”, és ez is elmúlt. Ezt a kedvező hatást az Arany- és Réz oldatnak tulajdonítom.
Szvatek Lászlóné – Anikó
Termék:
Black Magic Plus
Hatás:
Szívpanaszok
Karzsibbadás
Az én terméktapasztalatom:
Korábban sűrűn előfordult, hogy szúrt a szívem és zsibbadt a balkarom. Elkezdtem szedni a Black Magic Plus-t, azóta a tünetek megszűntek. Sokkal jobban érzem magam. Csak ajánlani tudom.
Varga Tibor
Kiskunmajsa
Termék:
Hummel Mikrorostos Gél
Arany oldat
Ezüst oldat
Réz oldat
C-vitamin
Omega-3
RegeneCell
Tajga Aranya
Hatás:
Jó közérzet
Jó alvás
Lábzsibbadás
Fizikai állóképesség
Influenza
62 éves vagyok. Nagyon meg vagyok elégedve a termékekkel. Én a Hummel Mikrorostos Gélt, Arany-, Ezüst-, Réz oldatot, folyékony C-vitamint, Omega-3-at, RegeneCellt és a Tajga Aranyát fogyasztom. Soknak hangozhat így egyszerre, de én elég beteges vagyok. A termékektől jobb lett a közérzetem, az éjszakákat végig bírom aludni, nem zsibbad a lábam (pedig ezzel sok problémám volt), sokkal jobban bírom a fizikai megterhelést, és nem kaptam el az influenzát sem, pedig én minden évben beleestem korábban.
Most azon próbálkozom, hogy a rengeteg gyógyszerből, amit eszek, óvatosan, először csak egy gyógyszerrel kísérletezve, fél szemekkel csökkentve az adagot, később teljesen szeretném elhagyni azt. Hiába szedek sok gyógyszert, az állapotom jelentősen csak ezektől termékektől javult. Ezért hálás vagyok. Köszönöm a segítségét.
Köszönöm.
Bezsenyi Józsefné
Móricgát
Termék:
Hummel Mikrorostos Gél
Arany oldat
Ezüst oldat
Réz oldat
Varga hajcsepp
Pannonicum Gyümölcspor
Pannonicum Zöldség rágótabletta
Pannonicum Gyümölcs rágótabletta
Hatás:
Combcsont probléma
Csípőcsont probléma
Ízületi probléma
Influenza
Megfázásos betegség
Korpás haj
Szép arcbőr
Energikusság
Édesapámnak begyulladt a combcsontjának és a csípőcsontjának egy bizonyos területe és az Arany oldat alkalmazásával két nap után elmúlt a fájdalma. Azóta ki nem hagyná a napjából az Arany oldatot. Az Arany-, Ezüst- és Réz oldat fogyasztása óta nem kapott el semmilyen influenzás, megfázásos betegséget. Gyakran recsegett a térdízületem guggoláskor és tornázáskor, most pedig "hangtalanul" végzem a guggolást. A Varga hajcseppek alkalmazásával a fejbőröm egy területén makacsul kitartó korpás terület nyomtalanul eltűnt. Növesztem a hajam, mert hosszúhaj-rajongó vagyok és azt vettem észre, hogy gyorsabban is nő a cseppek óta. A Hummel Mikrorostos Gél, az Arany-, Ezüst- és Réz oldat fogyasztása hatására sokkal szebb lett az arcbőröm. A Pannonicum Gyümölcspor itallal indítom a napom és rögtön energiával tölt fel. A Pannonicum Zöldség- és Gyümölcs rágótabletták olyan finomak, hogy a kisfiam naponta kéri és nagyon szereti, így fontos tápanyagokhoz jut, pláne örülök a zöldséges fajtának, mert a gyermekek nem kedvelik annyira a zöldségeket, de így a kisfiamnak is ízlik.
Miszori Hajnalka
Termék:
Hummel Mikrorostos Gél
Arany oldat
Ezüst oldat
Réz oldat
Pannonicum Gyümölcspor
Pannonicum Zöldségpor
Tiszta Forrás tea
Hatás:
Szalmonella
Láz
Végtagfájdalom
Augusztusban súlyos szalmonellás fertőzést kaptam. Két napig tartó nagyon magas lázzal, végtagfájdalmakkal, meg a szalmonella természetes velejárójával /biztos mindenki tudja mi az/. Mindig van itthon Hummel Mikrorostos Gél, Arany-, Ezüst- és Réz oldat, Zöldség- és Gyümölcspor. Kb. ebben a sorrendben naponta 3-4-5 alkalommal fogyasztottam mindegyikből és kizárólag Tiszta Forrás teával pótoltam a napi folyadékszükségletemet (kb. 2 liter/nap fogyasztottam ezeken a napokon). A második nap végére elmúlt a lázam, és a negyedik napra szinte teljesen rendbe jöttem. Mivel nagyon megviselt ez a néhány nap, még kb. 3 napig fogyasztottam nagyobb dózisban a fenti termékeket. Orvos ismerősöm csodálkozott, hiszen az ő tapasztalatai szerint ez legalább egy 1,5-2 hetes tortúra. A fenti tapasztalataim alapján csak javasolni tudom a termékek fogyasztását.